Az alábbi részlet egy Conan Doyle-novellából való. Figyeljék meg, milyen jeleket képes értelmezni a híres nyomozó!
"Sherlock Holmes szótlanul ült néhány percig, ujjait még mindig egymásnak nyomva, lábát maga elé nyújtotta, és tekintetét a plafonra szegezte. Aztán levette a szögről öreg tajtékpipáját, amelyet legjobb tanácsadójának tartott, rágyújtott, és hátradőlt a karosszékben. A tekergő, vastag, kék füstkarikák között arcára tökéletes, bágyadt nyugalom telepedett.
- Egész érdekes tanulmány ez a nőszemély - szólalt meg egy idő múlva. - Őt magát sokkal érdekesebbnek találtam, mint a problémáját, amely egyébként elég banális ügy. Ha megnézi a feljegyzéseimet, Andoverben, hetvenhétben hasonló esetre bukkanhat, és történt tavaly is ilyesmi, Hágában. Az ötlet igen régi, mégis, volt benne egy-két részlet, amely számomra is újdonság. Maga a nő azonban nagyon tanulságos jelenség.
- Az ön számára, úgy látom, nagyon sok dolog világos vele kapcsolatban, amelyek számomra teljesen láthatatlanok - jegyeztem meg.
- Nem láthatatlanok, csak nem vette észre őket, Watson! Nem tudta, hogy mit nézzen, így aztán nem is látta meg azt, ami fontos. Én képtelen vagyok magát meggyőzni például a kabátujjak jelentőségéről, a hüvelykujj körmének árulkodó mivoltáról vagy arról, micsoda fontos tényekre lehet következtetni a cipőfűzőből. Mit árult el például önnek a hölgy külseje? Adjon róla leírást!
- Nos: palaszürke színű, széles karimájú szalmakalapot viselt, amelyet téglavörös toll díszített. Fekete gyönggyel kivarrt fekete mellénye volt, szénfekete, mintás szegéllyel. A ruhája színe egy kicsit barnább, mint a tejeskávé, a nyakánál és a mandzsettájánál bordó plüss borította. A kesztyűje szürke, a jobb mutatóujjánál már teljesen ki volt kopva. A cipőjét nem figyeltem meg. Kicsi, kerek arany fülbevaló csüngött a fülén, és egész megjelenésén átsütött az a bizonyos közönséges, kényelmes, tespedt jómód.
Sherlock Holmes heherészve, finoman összeütötte a tenyerét.
- Szavamra mondom, Watson, csodálatosan fejlődik! Remek teljesítményt nyújtott, komolyan. Igaz ugyan, hogy minden lényeges részlet elkerülte a figyelmét, de a módszerre már ráérzett, és jól megjegyzi a színeket is. Sose bízzon az általános benyomásaiban, fiacskám, mindig a részletekre figyeljen! Én egy nőnél mindig a ruhája ujját nézem meg először. Férfiaknál talán jobb a nadrág térdénél kezdeni. Amint ön is megfigyelte, ez a nő plüssmandzsettát viselt, a plüssön pedig nagyszerűen meglátszik minden. Nagyon szépen kirajzolódott egy dupla vonal, alig a csukló fölött, ahol a gépírónő az asztalra támasztja a karját. A varrógép hasonló nyomot hagy, de az csak a bal karon, és csak a kisujj oldalán, nem teljes csuklószélességben, ahogyan itt is látható volt. Következő pillantásom az arcát vette szemügyre, és amikor észrevettem az orrán a csíptetőtől származó bemélyedést, megkockáztattam egy megjegyzést a rövidlátásáról meg a gépelésről. Ettől a hölgy egy kicsit meglepődött.
- Én is.
- Pedig nagyon is kézenfekvő volt. Aztán nagyon meglepődtem, amikor lenéztem a cipőjére, és észrevettem, hogy a két lábbeli ugyan hasonlít egymásra, de semmiképp sem párja egyik a másiknak, mivel az egyiknek enyhén mintás volt az orra, a másiknak sima. Az egyiknek az öt közül csak a két alsó gombja volt begombolva, a másiknak az első, a harmadik és az ötödik. Namármost, ha azt látjuk, hogy egy különben rendesen öltözött fiatal hölgy felemás, félig begombolt cipőben jött el otthonról, nem túl ördöngös dolog arra következtetni, hogy nagyon sietett.
- És mit vett még észre rajta? - kérdeztem, mohó érdeklődéssel várva - most is, mint mindig - barátom pontos okfejtését.
- Például azt, hogy üzenetet írt, mielőtt eljött otthonról, de már akkor, amikor teljesen fel volt öltözve. Azt ön is észrevette, hogy a jobb kesztyűje ki volt kopva a mutatóujjánál, de azt már nyilván nem látta, hogy a kesztyűje és az ujja is kék tintafoltos. Nyilván sietve írt, és túl mélyen bemártotta a tollat. És ennek ma reggel kellett történnie, különben nem lett volna olyan jól látható a paca az ujján. Elég elemi dolog ugyan, de nagyon szórakoztató. Most mégis, térjünk vissza a munkához, Watson. Lenne szíves felolvasni a hirdetésben foglalt személyleírást Mr. Hosmer Angelről?
A fény felé tartottam az újságkivágást. Az "Eltűnt" címszó alatt így folytatódott: "...14-én délelőtt Hosmer Angel úr. Körülbelül öt láb hét hüvelyk magas, erős felépítésű, arca halvány, haja fekete, középütt kissé kopaszodó; fekete bajusza, dús, fekete oldalszakálla van. Sötét szemüveget hord, beszéde erőtlen, suttogó. Utoljára fekete, selyemmel szegélyezett frakkot, fekete, arany Albert-lánccal díszített mellényt, szürke Harris-tweed nadrágot, cúgos, magas szárú cipője fölött barna lábszárvédőt viselt. Valamelyik Leadenhall Street-i irodában állt alkalmazásban. Aki tud róla valamit stb. stb."
- Ez elég lesz - mondta Holmes. - Ami a leveleket illeti - pillantott beléjük -, azok teljesen hétköznapiak. Nincs bennük semmilyen Mr. Angelre utaló adat, kivéve, hogy egyszer Balzacot idézi. Mégis, egy dolog igen figyelemreméltó bennük, ami minden bizonnyal önnek is szemet szúr.
- Az, hogy géppel írták őket - mondtam.
- Valóban. De nemcsak maga a levél, hanem az aláírás is géppel van odaírva minden esetben. Nézze csak meg, ott áll szépen alul: Hosmer Angel. Dátum van rajtuk, de fejlécnek csak annyi, hogy "Leadenhall Street", ami nesze semmi, fogd meg jól. Az aláírás hiánya nagyon sokat elárul, sőt, nyugodtan nevezhetjük perdöntő bizonyítéknak.
- Mire nézve?
- Kedves barátom, lehetséges lenne, hogy maga nem látja, milyen szoros kapcsolatban áll az üggyel ez a tény?
- Hát, nem mondhatom, hogy látom, ha csak úgy nem, hogy a levél írója azt akarta, később ne csípjék nyakon az aláírásának segítségével, ha esetleg felelősségre vonnák ígéretszegésért.
- Nem, nem ez volt a célja. Még írnom kell azonban két levelet, amelyek teljesen tisztázni fogják a dolgot. Az egyiket egy nagy cégnek, a Citybe, a másikat az ifjú hölgy mostohaapjának, Mr. Windibanknek, akit szívélyesen meghívok hozzánk holnap estére, hat órára. Nem árt tárgyalni egy kicsit a férfirokonsággal. És most, doktorom, addig nem tehetünk semmit, amíg nem kapunk választ a leveleinkre, úgyhogy egyelőre nyugodtan félretehetjük ezt az ügyecskét." (Az eltűnt vőlegény)